Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mit üzen a hasmenés?

Hasmenés: szorongás, félelem és vonakodás az életfeladatokkal való megbirkózástól, az élettől való félelem, csökkent rugalmasság

Szervezetünk kiválasztórendszere azt a célt szolgálja, hogy megszabadítson bennünket a haszontalan vagy káros anyagoktól. Normális körülmények között erre azután kerül sor, hogy a táplálékot (azaz a benyomásokat) megemésztettük, s ennek során a számunkra fontosat kiszűrtük.

A hasmenésben szenvedő beteg azonban a táplálékot, azaz a friss szellemi benyomásokat is, feldolgozatlanul engedi tovább, anélkül hogy kiválasztaná a hasznosíthatót. Következésképp a hasmenés mintegy demonstrálja a félelmet, képtelenséget vagy vonakodást, hogy szembenézzünk a dolgokkal, megbirkózzunk a felmerülő problémákkal. A hétköznapi beszéd e helyzetet találóan ragadja meg „a félelemtől a nadrágba csinálni” fordulatban. A hasmenés az attól való félelmet jelképezi, hogy nem nőttünk fel az elvégzendő dologhoz, az élet túl sokat követel tőlünk. Ahelyett, hogy szembenéznénk a problémával, inkább visszahúzódunk egy csöndes, magányos helyre, s hagyjuk, hadd menjenek a dolgok a maguk útján. Nem emésztjük meg az átélt eseményt, még csak nem is foglalkozunk vele, engedjük, hogy csak úgy „keresztülmenjen” rajtunk.

A hasmenés tetemes folyadékveszteséget jelent, így legfontosabb tennivalónk az, hogy szervezetünket nagy mennyiségű friss folyadékhoz juttassuk. A folyadék egyben a testi és szellemi rugalmasság szimbóluma is. Testi és szellemi vonatkozásban tehát egyaránt elveszítettük a szükséges rugalmasságot. Újra meg kell kapnunk, vissza kell nyernünk, különben „kiszáradunk”.

A krónikus hasmenés mögött általános félelem húzódik, miszerint még nem nőttünk fel eléggé az életfeladatokhoz, míg az akut hasmenés egy konkrét problémára utal, amivel az illető nem kíván foglalkozni.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.